A Mudrák ereje: Rituális kézmozdulatok
Details
A mudrák (páli nyelven: mudda, szanszkrit: mudrā, jelentése: kéztartás, szó szerint: "pecsét") eredetileg a mantrák kiejtését kísérő rituális kézmozdulatok voltak, melyekkel mintegy meghatározták az istenségek megidézését. Ezek az egy vagy két kézzel bemutatott ún. kézi pecsétek nyomatékot adtak az elhangzott varázsigéknek, s eredetileg különböző gondolati tartalmat jelképeztek.
A mudra egy a “belső elhatározás” külső kifejezése, ami arra utal, hogy egy ilyen nonverbális kommunikáció erősebb, mint a kimondott szó.
A mudrák olyan kézmozdulatok és ujjhelyzetek összessége, amelyek szimbólumként szolgálnak a hinduizmusban és a buddhizmusban. Művészeti ábrázolásokon a buddhizmusban Buddha különféle szerepeit és lelkiállapotait képviselik. A mudrákat először az első században készült szobrokon figyelték meg.
A mudrák a hindu és dzsain ikonográfiában is megtalálhatók, bár kisebb mértékben, és csak a buddhizmusban való meghonosodásuk után. A klasszikus táncformák, különösen az indiaiak, amelyek a vallással kapcsolatban alakultak ki, szintén tartalmaznak mudrákat.
Úgy gondolják, hogy a mudrákat bemutató kéz ujjai a buddhaság eléréséhez szükséges öt tudatszintet képviselik, ezért a különféle gesztuskonfigurációkat e tényezők szintézisének tekintik. Egy másik értelmezése szerint az ujjak mindegyike a hüvelykujjtól kezdve az öt elem egyikével helyetesíthető, nevezetesen az éggel, széllel, tűzzel, víz és a föld. Ez az érintkezés a különböző elemek között jön létre.
A mudrák nem verbális kommunikációs módok, hanem szimbolikus jel alapú ujjminták, de megtartják a beszéd hatékonyságát szó, és gondolatok előidézése által, isteni erőket vagy magukat az istenségeket szimbolizálva. A mudrák olyan gesztusok, amelyek az isteni megnyilvánulást szimbolizálják. A szerzetesek is használják őket a rituális meditáció és koncentráció spirituális gyakorlatai során, és úgy gondolják, hogy olyan erőket generálnak, amelyek az istenségeket idézik.
A buddhizmusban egyszerű módon jelzik a híveknek az ábrázolt istenségek természetét és funkcióját. Sok ilyen kéztartás fedezhető fel a szobrászatban és festészetben India, Tibet, Kína, Korea és Japán művészetében.
A buddhizmusban a kéztartások különböző testtartásokkal (ászana, (आसन)) együtt fordulnak elő, így a lótuszülésben, fél lótuszülésben vagy negyed lótuszülésben keresztbe tett lábbal ülő alakoknál, valamint az álló, a sétáló illetve a fekvő ábrázolásokon. A théraváda buddhizmusban a számuk kevesebb, mint a mahájánában. A legalapvetőbb típusok a következők:
I. ülő helyzetben
1. a meditációs kéztartás
2. a földet érintő kéztartás
3. a tanító kéztartás
4. a félelmet eloszlató kéztartás
II. álló helyzetben
1. a tanító kéztartás
2. a félelmet eloszlató kéztartás
3. az adományozó kéztartás
4. az alamizsnagyűjtő kéztartás
III. járás közben
a félelmet eloszlató kéztartás
IV. fekve
a végső nirvánába térés tartása. *
A Buddha kéztartásai olyan eseményekhez kapcsolódnak, amelyek az ő életéből vagy legendájából származnak. Például, amikor a Buddha a Bódhi-fa alatt ülve küzdött az illumináció iránti vágyával, és a gonosz Mára próbálta megakadályozni ebben, a Buddha a földet érintve hívta tanúul az életének korábbi életeiben való törekvését az illuminációra, és jogosultságát az ülésére. Egy másik gyakran ábrázolt jelenet, amikor a Bódhi-fa alatt meditáló Buddhát a Mucsalinda kígyókirály körbeveszi fejével, megvédve őt az esőtől.
* Porosz Tibor: A Buddhizmus lexikona
