Az Ok-Okozati láncszemek: 2. Késztetések

A buddhizmus azt tanítja, hogy minden összetett dolog létrejötte, jelenben való léte és elmúlása okok és feltételek függvénye.

Ha a valóságnak megfelelően látjuk, hogyan semmisülnek meg a dolgok függésben, nem hihetünk a dolgok önálló létezésében (egy szubsztanciálisan létező dolog nem semmisülhet meg).

Ha belátjuk, hogy kölcsönös függésben hogyan keletkeznek a dolgok, akkor nem hihetünk a nemlétezésben sem (mert mégiscsak keletkeznek a dolgok, csak függésben.) Nem eshetünk nihilista  szemléletbe, nem mondhatjuk, hogy a dolgok egyáltalán nem léteznek. Ezt a két végletet kell megérteni ahhoz, hogy megérthessük a középutat.

A Függő Keletkezés (Pratītya-samutpāda) alap doktrínája az, hogy minden létező dolog és jelenség egy összefüggő rendszer része, amelyben minden egyes elem és esemény egymással kölcsönhatásban van. Ennek eredményeként semmi nem jön létre önmagában vagy függetlenül, hanem minden dolog és esemény az előző elemek és körülmények következményeként alakul ki.

Ez a tanítás segít megérteni, hogy semmi nem marad változatlanul vagy állandó, és minden függ más dolgoktól és eseményektől. Emiatt az emberi szenvedés és boldogság is ennek a függő keletkezésnek az eredménye, hiszen minden cselekedetünk és gondolatunk következményekkel jár, és ezek hatással vannak az életünk minden területére. Ezen tanítás alapján a buddhizmus arra ösztönöz, hogy figyelmet fordítsunk cselekedeteink következményeire, és igyekezzünk megérteni az összefüggéseket a világban és az életünkben.

Buddha megvilágosodása során felismerte a dolgok létrejöttét meghatározó oksági összefüggést, és a Függő Keletkezés formulájában rögzítette.

A Függő Keletkezés a buddhizmus legalapvetőbb tanítása. Nincs olyan iskola, sem a mahájánán, sem a hinajánán belül, ami ezt kihagyta volna, sőt ne ezt tette volna meg az egyik legalapvetőbb tanává.

A Rizspalánta szútra, amely az időszámításunk kezdete körül kialakuló mahāyāna buddhizmus irodalmához tartozik, kétféle függően keletkeztetést különböztet meg: belsőt és külsőt.

Belső függőn keletkezés:
A 1. tudatlanság következtében létrejön a
2. késztetés, a késztetés következtében a
3. tudatosság, a tudatosság következtében a
4. név és forma, a név és forma következtében az
5. érzékszervek, az érzékszervek következtében a
6. hat érzékelési terület, a hat érzékelési terület következtében az
7. érzés, az érzés következtében a
8. vágy – szomj, a szomj következtében a
9. ragaszkodás, a ragaszkodás következtében a
10. létesülés, a létesülés következtében a
11. születés, a születés következtében az
12. öregedés és halál, szomorúság, kín, szenvedés, fájdalom és nyugtalanság. Így alakul ki a sok szenvedés.

Külső függőn keletkezés: mag fejlődése a hajtás, a levél, az ág, a növényszár, a rügy, a virág és végül a gyümölcs kialakulása. A mag kifejlődése párhuzamos a létkerékkel, mivel ugyanúgy egyikből jön létre a másik – a magból a hajtás, a hajtásból a levél, mint ahogy a létkereket alkotó láncszemek is.

 

A 12 oksági láncszem (12 nidána) második szeme:

Késztetések – saṃskāra

A késztetések mögöttes indíttatásokat jelentenek, amiket legtöbbször észre sem veszünk, viszont folyamatosan azok irányítanak bennünket. A függő keletkezés második láncszeme vagy eleme a tudatlanságtól függ ill. abből ered és végső eredményben újjászültéshez vezet.

Minden olyan dolog, amely okok és feltételek hatására jön létre, s amely aztán maga is okként és feltételként működik közre más, újabb dolgok létrehozásában, késztetésekből ered. A Pratītya-samutpāda-ban azonban a késztetések jelentése egyszerűen az üdvös és káros cselekedetek megjelölésére szűkült le.

A tudatlanság az a gyökérok, amely elvakítja az embert, és meggátolja abban, hogy cselekedeteit a valóságnak megfelelően lássa. A  rosszul felfogott, helytelenül értékelt tapasztalat következménye a szenvedés és a késztetések sorozata.

Tudatlanság hiányában késztetések sincsenek. A tudatlanságtól függő késztetések hiányában nincs újjászületés, elenyészik minden szenvedés. A tudatlanság felszámolása révén elenyésznek a késztetések, és a késztetések megszűnése révén elenyészik a tudatosság.

Az észlelés egyetlen tárgya sem örök, állandó, nem áll meg önmagában. Ezt felismervén a tudat nem hajlik el sem jobbra, sem balra, nem véti el észlelésének a tárgyát. Így a tudat vezérelte tettek mindegyike (önkéntelenül is) mentes lesz a a szennyezett szándéktól.

A létforgataghoz kötjük magunkat, amikor azt hisszük, és ráadásul még úgy is tapasztaljuk, hogy az egymástól megkülönböztetett jelenségek folyamatosan (pillanatról pillanatra, egymástól függetlenül) léteznek.