Minden Gondolat csak gondolat

Ennek megtanulásához sok gyakorlásra van szükség, legalábbis számomra. Természetesen egy szinten a gondolatok értékesek életünk megértéséhez. De mélyebb szinten olyanok, mint a felhők. Megtanulni, hogy a legmagasztosabb lelki gondolat, a legkreatívabb megoldás egy problémámra, a legutálatosabb gondolat a szomszédról, aki irritál – ezek mind csak gondolatok. Ennek tudatosítása fontos a meditációban.

A kihívás az, hogy az éberséget egyre jobban kiterjesszük a gondolkodás teljes skálájára, a magasztostól a negatívig. Ez gyakorlást igényel, mert lehet, hogy észben tartom ezt a gondolatot, de aztán jön a következő gondolat, és elkap, és elfelejtem, hogy éber legyek.

Amikor olyan erős érzelmek támadnak, mint a szomorúság vagy a harag, amikor meditálok, elengedem őket, és visszatérek a lélegzethez?

Jack Kornfield: “Ha olyan erős érzelmek támadnak, mint a szomorúság, félelem vagy harag, akkor nem árt, ha elengedi a lélegzetre való összpontosítást. Akkor lehet fogadni az érzelmet, mintha meghajolna. Finoman suttoghatod magadnak a nevét – „Szomorúság, szomorúság”, „Félelem, félelem” –, ami egyfajta éberségi eszköz az érzések elismerésére. Érezheti, ahogy az érzelmek átjárják a testet és a szívet”.

Talán egy történetet mesél el, és ezt elismerheti. Középpontban maradsz és kegyes bármihez, ami felmerül, fenntartva a tudatosság állandó jelenlétét. Aztán amikor az érzelmek hulláma alábbhagy, újra visszatérhet a légzéshez, amely stabilizáló pihenő gyakorlattá válik.

Az éberség gyakorlásának van egy nagyon fontos szívdimenziója is. Ram Dass figyelmes, szerető tudatosságnak nevezte. Ez összehozza a figyelmet és a kedvességet. Ott van az eredeti buddhista szövegekben, ahol Buddha először tanít a szerető kedvességre, ami szerinte olyan érzés, mintha egy anya a kezében tartja a gyermekét.

Amikor félelemmel, bánattal vagy betegséggel dolgozol, helyénvalóbb lehet néhány ön-együttérzés gyakorlata. A kedvesség kulcsfontosságú időnként, amikor nagyon stresszes vagy, de lehet, hogy akkor nem érzed annyira elérhetőnek. Ezért olyan fontosak az önegyüttérzés és a szerető-kedves gyakorlatok a nehéz időkben. Kezdetben mesterkéltnek érzik magukat, mintha csak valamilyen mesterséges technikát alkalmaznának magukon, de ha ennél maradsz, azzal a szándékkal, hogy gyengéd és gyengéd legyél ezekkel a fájdalmas érzésekkel, megváltoznak.

Azt is fontos mérlegelni, hogy miért stresszes vagy gyászol. Lehet, hogy közössége kollektív gyászát vagy a világgal kapcsolatos stresszt érzi. Ezután fontos, hogy tegyél néhány lépést, az általad gyakorolt ​​szeretetteljes tudatosság hatására.

Igaz, hogy nehéz a gyakorlatnál maradni, ha idegesek vagyunk. Nemrég elvesztettem két szeretett barátomat, akik meghaltak egy autóbalesetben, és három gyermekem maradt. Nagyon nehéz, amikor ilyen tragédiák történnek. Vannak személyes tragédiák és közösségi tragédiák – a háború, a rasszizmus, a tömeges lövöldözések rendkívül felkavaróak. A kulcs az, hogy ne várd el magadtól, hogy ne idegeskedj, hanem azt mondd, hogy a gyász természetes, ez az, ami most igaz. Az, hogy stresszesnek lenni a Covid évek óta, az egy igazság, és nem kell megpróbálnod ezt eltüntetni.

Paradox módon minél inkább felismered, hogy ez most így van, annál valószínűbb, hogy az érzéseid megváltoznak. És könnyebb hagyni a dolgokat, vagy elengedni a dolgokat, ha van némi tudatosság és együttérzés irántuk. Azt gondolnád, hogy azokat a dolgokat, amelyek a legnyomorultabbá tesznek, a legkönnyebb elengedni, de ez nem így működik.

Jack Kornfield: “Igen, a dolgokkal szembeni ellenállásunk valamilyen módon megragadja őket”.

Egy dolog, amit hozzá kell tenni Trudy gyönyörű perspektívájához, az az, hogy nagy bánat vagy stressz idején néha a gyalogos meditáció jobb gyakorlat, mint az ülőmeditáció. Maha Ghosananda, egy kedves barát és tanár, akit Kambodzsa Gandhijának hívtak, az elképzelhető legnehezebb körülmények között dolgozott, és visszavezette az embereket olyan helyekre, ahol szörnyű erőszak volt.

Valójában a sétáló meditációra összpontosított – újra és újra megtette ezt a szörnyű traumás helyzetben.
Tehát ha nagyon feszült vagy, vagy gyászol, előfordulhat, hogy nem a helyén ülni. Az oda-vissza séta, érezve, hogy a lábad minden lépésnél érinti a földet, összehozza a szívet, a testet és az elmét. Ez egy kedves módja annak, hogy hagyjuk rendeződni a dolgokat, és megtartsuk mindazt, ami történik.

Alan Watts azt mondta, hogy a meditáció egy kicsit olyan, mint a zenélés vagy a tánc – nem az a lényeg, hogy a lehető leggyorsabban a végére érjünk. Egyszerűen csak élvezed a valóságot, hogy az élet ritmusával együtt legyél, ahogy azok felmerülnek. A meditáció meghívást kap, hogy táncoljon érzelmekkel és gondolatokkal, ezzel a testtel és lélegzettel, és legyünk szemtanúi emberi megtestesülésünknek olyan módon, amely hívogató, segítőkész és végső soron felszabadító önmagad és a körülötted lévők szolgálatában.