Az Ok-Okozati láncszemek: 1. Tudatlanság

Az Ok-Okozati láncszemek: 2. Késztetések

---

A buddhizmus azt tanítja, hogy minden összetett dolog létrejötte, jelenben való léte és elmúlása okok és feltételek függvénye.

Ha a valóságnak megfelelően látjuk, hogyan semmisülnek meg a dolgok függésben, nem hihetünk a dolgok önálló létezésében (egy szubsztanciálisan létező dolog nem semmisülhet meg). Ha belátjuk, hogy kölcsönös függésben hogyan keletkeznek a dolgok, akkor nem hihetünk a nemlétezésben sem (mert mégiscsak keletkeznek a dolgok, csak függésben.) Nem eshetünk nihilista  szemléletbe, nem mondhatjuk, hogy a dolgok egyáltalán nem léteznek. Ezt a két végletet kell megérteni ahhoz, hogy megérthessük a középutat.

A Függő Keletkezés (Pratītyasamutpāda) alap doktrínája az, hogy minden létező dolog és jelenség egy összefüggő rendszer része, amelyben minden egyes elem és esemény egymással kölcsönhatásban van. Ennek eredményeként semmi nem jön létre önmagában vagy függetlenül, hanem minden dolog és esemény az előző elemek és körülmények következményeként alakul ki.

Ez a tanítás segít megérteni, hogy semmi nem marad változatlanul vagy állandó, és minden függ más dolgoktól és eseményektől. Emiatt az emberi szenvedés és boldogság is ennek a függő keletkezésnek az eredménye, hiszen minden cselekedetünk és gondolatunk következményekkel jár, és ezek hatással vannak az életünk minden területére. Ezen tanítás alapján a buddhizmus arra ösztönöz, hogy figyelmet fordítsunk cselekedeteink következményeire, és igyekezzünk megérteni az összefüggéseket a világban és az életünkben.

Buddha megvilágosodása során felismerte a dolgok létrejöttét meghatározó oksági összefüggést, és a Függő Keletkezés formulájában rögzítette.

A Függő Keletkezés a buddhizmus legalapvetőbb tanítása. Nincs olyan iskola, sem a mahájánán, sem a hinajánán belül, ami ezt kihagyta volna, sőt ne ezt tette volna meg az egyik legalapvetőbb tanává.

A Rizspalánta szútra, amely az időszámításunk kezdete körül kialakuló mahāyāna buddhizmus irodalmához tartozik, kétféle függően keletkeztetést különböztet meg: belsőt és külsőt.

Belső függőn keletkezés: A
1. tudatlanság következtében létrejön a
2. késztetés, a késztetés következtében a
3. tudatosság, a tudatosság következtében a
4. név és forma, a név és forma következtében az
5. érzékszervek, az érzékszervek következtében a
6. hat érzékelési terület, a hat érzékelési terület következtében az
7. érzés, az érzés következtében a
8. vágy – szomj, a szomj következtében a
9. ragaszkodás, a ragaszkodás következtében a
10. létesülés, a létesülés következtében a
11. születés, a születés következtében az
12. öregedés és halál, szomorúság, kín, szenvedés, fájdalom és nyugtalanság. Így alakul ki a sok szenvedés.

Külső függőn keletkezés: mag fejlődése a hajtás, a levél, az ág, a növényszár, a rügy, a virág és végül a gyümölcs kialakulása. A mag kifejlődése párhuzamos a létkerékkel, mivel ugyanúgy egyikből jön létre a másik – a magból a hajtás, a hajtásból a levél, mint ahogy a létkereket alkotó láncszemek is.

A 12 oksági láncszem (12 nidána) első szeme:

Tudatlanság – avidyā

A létkereket alkotó tizenkét láncszem közül az első. Az igaz tudás hiányában az elme téves elképzeléseket alkot a valóságról. Ezek a téves elképzelések változatosak lehetnek: maradandóak vagy múlandóak, fájdalmasak vagy kellemesek, lélektől áthatottak vagy lélektelenek, hitre vagy hit tagadására késztetőek, tisztátlanok vagy tökéletesen tiszták, valótlanok vagy valósággal megegyezőek. A tudatlanság nem csak a tudás hiányát jelenti, a téves tudást is. Az ok és okozat, illetve minden dolog ürességének nem tudása idézi elő a szüntelen újjászületések körforgását. Annak felismerése, hogy minden jelenség üres, mentes a veleszületett lényegiségtől, a tudatlanság legjobb ellenszere.

A Tudatlanság (avidyā) azt jelenti, hogy nem ismerjük fel a Négy Nemes Igazságot. Nem veszünk tudomást arról, hogy az élet alapvetően szenvedéssel, változással és az Én hiányával jár. Az, hogy a szenvedés a vágyak következménye, vagyis függő módon jön létre, nem ismeretlen számunkra. Sokszor mondjuk, hogy a szenvedés természetes, a világ alapvető része, és nem ismerjük fel, hogy saját magunk hozzuk létre a szenvedést. Nem ismerjük fel, hogy van lehetőség megszabadulni a szenvedéstől. Bár tudjuk, hogy a szenvedés létezik és miattunk van így, nem hiszünk a szenvedés elkerülhetőségében. Nem ismerjük fel, mi az út a szenvedés megszüntetéséhez. Tudatában vagyunk a szenvedésnek, az okának és a kezelhetőségének, de mivel nincs ismeretünk a módszerekről, továbbra is a szenvedés birodalmában maradunk.

Általánosabb értelemben a tudatlanság a kettősség gyökere: valamit megragadunk és azonosítunk magunkkal, és ezáltal állandónak tekintjük, ami minden más kapcsolatunk kiindulópontja lesz.