A Profil, amit mutatsz, nem Te vagy – csak a Maszk, amit a Világ felé viselsz

De akkor ki vagy te valójában?

A közösségi térben mindenki szerepet játszik.
Egy gondosan szerkesztett mozaikot mutatunk, amiben megvan a „jobb szög”, a megfelelő szavak, a tökéletes arány a sebezhetőség és a magabiztosság között.

De amikor kikapcsolod a képernyőt, ott marad valaki. Csendben.
Valaki, akit senki sem lát.
És ez az a valaki, akit Jung „a valódi Én”-nek, a Self-nek nevezett.

A Maszk (Persona) az, amit a világnak mutatsz.
A Self (Valódi Én) az, aki mindezt figyeli benned.

Na álljunk csak meg itt egy kicsit.
Ezek nem misztikus vagy elvont pszichológiai fogalmak – hanem nagyon is hétköznapi dolgok.

A Persona szó szerint „maszkot” jelent.
Ez az a szerep, amit a külvilág felé viselsz: az iskolai vagy a munkahelyi éned, az, aki jól reagál a beszélgetésekben, aki „összeszedi magát” mások előtt, aki tudja, mit kell mondani, mikor kell mosolyogni.

Nem hazugság – csak alkalmazkodás.

De ha mindig ebben maradsz, egy idő után elfelejted, ki van a maszk mögött.

A Self („Valódi Én” vagy “Önvaló”) ezzel szemben az a mélyebb tudatosság benned, ami nem változik.
Az, aki akkor is figyel, amikor épp össze vagy zavarodva.
Aki tudja, hogy most haragszol, hogy félsz, vagy hogy megjátszod magad — és nem ítél. Csak lát.
Ez a valódi éned.
Nem a szerep, hanem az, aki észreveszi, hogy épp szerepet játszol.

A Maszk hasznos. Védi az intimitásodat, segít beilleszkedni, kommunikálni, működni.
De veszélyessé válik, ha elhiszed, hogy te vagy az.
Mert akkor elvész a kapcsolat a belső forrással — azzal, aki nem posztol, nem reagál, nem akar megfelelni.
Ő csak van.
Ő az, aki akkor is létezik, amikor senki sem néz.

Az a csendes jelenlét, aki tudja, mit érzel még akkor is, ha nem tudod kimondani.
Aki nem mér magát másokhoz, mert tudja, hogy az élet nem verseny, hanem kibomlás.
Aki nem akar tetszeni, mert már megértette, hogy a valódiság önmagában gyönyörű.

Ha őt keresed, ne a profilodra nézz, hanem azokra a pillanatokra, amikor nem vagy elérhető.

Amikor eltűnsz a világ figyelme elől, és egyszer csak… megnyugszol.
Az az érzés — az a nyugalom — te vagy.

Nem a szerep, nem a kép, nem az „én” a mondatban, hanem az, aki tudatában van annak, hogy játszik.

Ez a felismerés nem elszakít a világtól, hanem szabaddá tesz benne.
Mert amint tudod, hogy a maszk csak egy eszköz, többé nem kell beleragadnod.
A Maszk nem ellenség, csak ruha — és most már te döntöd el, mikor viseled, és mikor lépsz ki belőle.