A Jógácsára Iskola és a Tudat rétegei

A Jógácsára a buddhizmus egyik mélyreható iskolája, amely a tudat működését vizsgálja. Gyakran nevezik a „csak tudatosság (only mind)” iskolájának, de ez nem azt jelenti, hogy minden kizárólag tudatból áll. Inkább azt hangsúlyozza, hogy minden tapasztalatunkat a tudat közvetíti.
A Jógácsára iskola nem állítja, hogy a külső világ nem létezik, hanem azt hangsúlyozza, hogy bármi is van „odakint„, mi azt csak a tudatunk közvetítésével tapasztaljuk. Lehet, hogy a világ független tőlünk, de soha nem tudhatjuk biztosan, mert az érzékszerveinken és az elménken keresztül értelmezzük azt. Valójában csak azt tudjuk bizonyosan, hogy tapasztalataink léteznek – de hogy ezek pontosan miből állnak, az már a tudatunk működésén múlik.
Ha megértjük, hogyan működik a tudat, jobban megérthetjük önmagunkat, és tudatosabban alakíthatjuk életünket.
A Jógácsára szerint a tudat nyolc különböző szinten működik. Ezek két fő csoportra oszthatók: a felszíni tudatosságra, amely a hat érzékszervi tudatosságból áll, és a mélyebb tudatosságra, amely az én-tudatosságot és a tároló tudatosságot foglalja magában.
A Hat érzékszervi Tudatosság
Az első hat tudatossági szint az érzékszerveinkhez kapcsolódik. Minden tapasztalatunk ezen keresztül jut el hozzánk:
- Látás tudatossága – Amit a szemünkkel érzékelünk. Például meglátunk egy gyönyörű naplementét, és az információ eljut az agyunkba.
- Hallás tudatossága – Amit a fülünkkel hallunk. Például egy kellemes dallam megnyugtató érzést válthat ki bennünk.
- Szaglás tudatossága – Amit az orrunkkal érzünk. Egy frissen sült kenyér illata nosztalgikus emlékeket ébreszthet.
- Ízlelés tudatossága – Amit a nyelvünkkel tapasztalunk. Egy keserű vagy édes íz azonnal érzelmeket válthat ki belőlünk.
- Tapintás tudatossága – Amit a bőrünkkel, testünkkel érzünk. Hívják testtudatosságnak is. A meleg napsütés kellemes érzetet kelt, míg egy hideg fuvallat borzongató lehet.
- Gondolati tudatosság – Az elménkben megjelenő gondolatok, emlékek és képzeletek. Ez a tudatosság felelős a tervezésért, az álmodozásért, de akár az aggodalmainkért is.
A hat érzékszervi tudatosság befolyásolja, hogyan tapasztaljuk meg a világot. Ám van két mélyebb tudati szint, amelyek szintén meghatározzák, kik vagyunk és hogyan viselkedünk.
A Mélyebb két Tudatosság
- Én-tudatosság (Manas) – Ez a réteg hozza létre az „én”-érzetünket. Ez az a belső hang, amely azt mondja: „Ez vagyok én”, és amely azonosít minket gondolatainkkal, érzéseinkkel. Az én-tudatosság hajlamos ragaszkodni az énképünkhöz, és gyakran torzítja a valóságot.
- Tároló tudatosság (Alaya-vijñāna) – Egyfajta „mentális raktár” (raktártudat), ahol az összes tapasztalat, emlék és szokás lenyomatként megmarad. Minden, amit látunk, hallunk, érzünk vagy gondolunk, egy magként elraktározódik ebben a tudatosságban. Ezek a magok később kihajthatnak és befolyásolhatják viselkedésünket.
A Karmikus Magok és gyümölcsök
A tároló tudatosság működése hasonló egy számítógép merevlemezéhez: minden tapasztalatunk elmentődik, és bármikor előhívható. Ha valamit ismételten megtapasztalunk vagy cselekszünk, az erősíti az adott hajlamot. Ezért mondják, hogy a szokásaink meghatározzák, milyen életet élünk.
Például, ha valaki mindig türelmetlenséggel reagál a stresszre, ez a viselkedés rögzül a tároló tudatosságában. Ha viszont tudatosan elkezd türelmesen reagálni, a régi szokás fokozatosan gyengül, és egy új, pozitív minta veszi át a helyét. Ez a folyamat a karma működésének egyik kulcsa.
A Tudatosság fejlesztése
Mivel minden tapasztalatunk a tudaton keresztül jut el hozzánk, nagyon fontos, hogy tudatosak legyünk arra, milyen „magokat” ültetünk el nap mint nap. A mindfulness (tudatos jelenlét) segít abban, hogy ne automatikusan, hanem tudatosan reagáljunk az élet helyzeteire.
Ha megértjük ezt a nyolc tudatossági réteget, jobban érthetjük saját elménket és viselkedésünket. Ez nemcsak a meditációban segít, hanem abban is, hogy tudatosabb és kiegyensúlyozottabb életet éljünk.
- Főkategória: Szellemi Tanítások és Filozófiák
- Kategória: Buddhizmus
- Alkategória: Buddhista alaptanítások
- Előadó: A. F. Csongor
- Forrás: Kép: Pinterest.com